Könyvek

    Petocz Andras: Arcok című köny borítója
  • Arcok
    (elbeszélések), 2008.
    Agota Kristof: Az analfabéta című regény könyvborítója
  • Az analfabéta
    (Agota Kristof művének magyar fordítása, és tanulmány), 2007.
    Egykor volt házibarátaink című regény könyvborítója
  • Egykor volt házibarátaink
    (regény), 2002.
    (Forrás)
Petőcz András

Egykor volt házibarátaink

Magyar Könyvklub, Budapest, 2002
Egykor volt házibarátaink című regény könyvborítója

Az öreg Krecskó Azt mondta az öreg Krecskó, hogy ma már minden lehetséges, a tudomány fejlődik, így az is lehetséges, hogy őszibarackot szedjünk a körtefáról, és ez nagyszerű és praktikus, az ember csak odamegy a körtefához, és leszed róla egy őszibarackot vagy egy diót, mert ilyen a korszerű mezőgazdaság.

Az öreg Krecskó, aki valamikor partizánvezér volt, és harcolt a japán fronton, és munkásor lett meg elhárító tiszt, szóval az öreg Krecskó nagy mezőgazdász hírében állt a faluban, csodájára jártak az emberek a veteményesének, járatott is mindenféle mezőgazdasági szaklapot, és naprakész volt a mezőgazdaság fejlődésében, olyanokat mesélt a növényekről, hogy mi, a nővérem meg én, szájtátva hallgattuk, azt is mesélte például, hogy az Amazonas mentén olyan növények vannak, amelyek húst esznek, és azzal ijesztegetett minket, engem meg az Irmát, a nővéremet, hogy nem csupán egereket meg patkányokat esznek azok a húsevő növények, ha ahhoz van kedvük, hanem embereket is, ezért se menjünk soha az Amazonas vidékére, ott ugyanis nem biztonságos az élet.

Azt is mesélte az öreg Krecskó, hogy neki pisztolya is van, és hogy ő, ha úgy érzi, hogy veszélyben a haza, akkor bárkit lelőhet, mert a hazát neki kötelessége megvédeni.

Ezt többek között akkor mondta, amikor eljött egy vasárnap az apámékhoz vendégségbe, és ott, azon a vacsorán sokat ivott, ivott bort meg kóser szilvát, és nekünk aludni kellett mennünk, mert késő volt, nekem meg a nővéremnek, de mi kíváncsiak voltunk, és hallgatóztunk, merthogy ők kint ültek a teraszon, de mi az ablakon keresztül mindent hallottunk meg láttunk, azt is hallottuk, hogy mit mesél az öreg Krecskó.

Nagyon sok mindent mesélt akkor, azon a vacsorán az öreg Krecskó, azt is mondta, hogy amit most elmond, azt nem lenne szabad elmondania, az hadititok, és ezért őt katonai törvényszék elé idézhetik, de ő tudja, hogy támadásra készülnek az amerikaiak a varsóiak ellen, így mondta, varsóiak, és ezért nem árt, ha begyűjtünk egy nagy adag élelmiszert, ő már vermeli a krumplit, mert a krumpli a hideg veremben sokáig eláll, szóval neki vannak információi, mert ő tagja egy titkos hadseregnek, az a titkos hadsereg bármikor mozgósítható, és ő tiszt abban a titkos hadseregben, mert tiszt volt már a világháborúban is, harcolt a japán fronton, és fogságba esett, hajjaj, a japán fogságról sokat tudna mesélni, de most inkább nem, tény, hogy megszökött a japán fogságból, csúszva-mászva szökött meg egy viharos éjszakán, az már a háború végén volt, de még nem volt béke, és akkor még nem tudta, hogy vége a háborúnak, és a tengeren át egy halászhajón jutott Kínába, és ott is harcolt a kommonisták oldalán, és elfogták az ellenforradalmárok, de megszökött, Indiába, és ott egy buddhista kolostorban lakott sokáig, merthogy maláriában megbetegedett, de a növények meggyógyították, azért is szereti a növényeket, és aztán hazajött, és elismerték a katonai múltját, és kitüntetéseket kapott, megbecsülték, munkásor lett, közben bányász is volt, uránt bányászott, most nyugdíjas, de neki figyelnie kell az ellenséget, és ő nagyon sokat tud, ezért is fenik rá a fogukat az im'prialista ügynökök, meg akarják ölni, mert tudják, hogy elfogni úgysem tudják, meg nem is tudnának kiszedni belőle semmit, de nyitva van a szeme, nem hagyja magát, a múltkor is, Székesfehérváron, egy mellékutcában egy im'prialista ügynök megtámadta, épp, amikor az unokájával békésen sétálgatott, szerencsére nála volt a pisztolya, és lelőtte az im'prialista ügynököt, és arra a legbüszkébb, hogy az unokája, a Tercsi, aki csak ötéves, nem szólt semmit, nem is csodálkozott, csak annyit mondott, hogy ügyes voltál, Papi, büszke vagyok rád.

Emlékszem, nagyon érzékletesen mesélte mindezt az öreg Krecskó, elmondta, hogy vagy öt golyót eresztett az im'prialista ügynökbe, mire kiszenvedett, és amikor már ott feküdt vérbe fagyva, akkor csak átlépett rajta, és otthagyta, merthogy ő egy olyan magas rangú katonatiszt abban a titkos hadseregben, hogy nem kötelessége beszámolni arról, mit tesz és miért, és nem kötelessége egy ilyen eset után jelentést tennie, merthogy csak egyetlen kötelessége van, és ezt a kötelességét tiszteletben tartja, ennek él, márminthogy annak, hogy készen álljon, hogyha arról van szó, készen álljon a cselekvésre, ha a nemzetközi helyzet úgy hozza, számíthassanak rá mindazok, akik számítanak rá, és ha úgy alakul, és menni kell, akkor menni fog, és ne féljünk semmit, azt is tudni fogja, hogy mit kell tennie, de azt már tényleg ne kérdezzük tőle, mert az, márminthogy neki mit kell tennie, ha mennie kell, az már akkora titok, hogy azt semmiképpen sem mondhatja meg, elég csak abba belegondolni, hogy milyen nehéz így élni, állandó készültségben, hiszen bármikor jöhet az ukáz, hogy most kell menni, és akkor nem szabad késlekedni egy pillanatra sem, de ezt vállalta, ezért is mondja el mindig otthon, a feleségének, hova megy, hogy bármikor azonnal elérhető legyen, és emiatt már harminc éve ruhába alszik, vagy negyven éve, megszokta nagyon, mert a fronton is úgy aludt, most is úgy alszik, hogy ne veszítsen időt, ha hívják, mert nem szabad idot veszíteni, ez nagyon fontos, ezt neki világosan megmondta évtizedekkel ezelőtt az a valaki, aki a hadsereget összetartja, és nem számít, hogy már évtizedek óta nem találkozott azzal a valakivel, mert a parancs az parancs, és tudja, hogy az a valaki ma is figyeli őt, és ellenőrzi, eleget tesz-e az éberség követelményének, annak az éberségnek, amellyel egy ilyen magas rangú elhárító tisztnek minden pillanatban rendelkeznie kell.

Szóval, mondta a vacsorán az öreg Krecskó az apámnak meg az anyámnak, az csak látszat, hogy ő nyugdíjas, mint ahogy az is konspiráció volt, hogy bányász volt, mert miközben bányászta az uránt, akkor is tudta, hogy küldetése van, és magában csak nevetett mindazokon, akik nem tudták, akik nem tudhatták a küldetését, és azt sem tudták, hogy jelentéseket ír róluk, a viselt dolgaikról, mert, mondta az öreg Krecskó, és jelentőségteljesen felemelte a hangját, a belső ellenség veszélyesebb, mint a külső, meg nehezebb is ellene harcolni.

Szóval, tudni kell, mondta az öreg Krecskó, hogy ő csak hobbiból mezőgazdász, még akkor is, ha komoly mezőgazdasági intézetek könyörögnek neki, hogy tudását és tapasztalatát oszsza meg velük, professzorok jönnek ide, falura, a Tisza mellé, titokban, hogy kilessék az eredményeit a veteményesben, de nem hagyja magát, mert van ám gazdasági kémkedés is, nem csupán katonai, az ellen is harcolni kell, és ő becsülettel harcol is ellene, a múltkor is elzavart valami gyanús alakot a kerítése mellől, aki ott leselkedett, persze, úgy tett, mintha csak ott jött volna rá a szükség, mintha éppen huggyantott volna egy nagyot, de ő tudja, mi az a konspiráció, és hiába beszélt az a fickó olyan jól magyarul, nyilvánvalóan amerikai kém volt, hívta is az öreg Krecskó rögtön a rendőrséget, de sajnos, mire kijöttek, elmenekült az illető, ami baj, mert az ilyeneket halálra kellene ítélni, le is lőtte volna szívesen, de a felesége mindig könyörög neki, hogy legalább a nyaralóban ne csináljon botrányt, és ebbe ő beleegyezett, annál is inkább, mert neki elsősorban a katonai elhárítás a feladata.

Aztán azt mondta az öreg Krecskó, ott, a vacsorán, és nevetett hozzá, hogy ő most nem katona, hanem kertész, és kacsintott egy nagyot, ezzel is jelezte, ugye értjük, miről van szó, és mint kertésznek, mondta az öreg Krecskó, mindenekelott az a szívügye, hogy a telkünket rendbe tegye, és régi terve válna valóra, ha a meggyfánkat beolthatná cseresznyével, ami azt jelentené, hogy a vadmeggyről cseresznyét szedhetnénk, és az milyen jó lenne mindenkinek, mert képzeljük el, ha az országban az összes vadmeggyfa egyszerre cseresznyét teremne, a szilvafákon meg őszibarackot szednénk, mindenki sokkal boldogabb lenne, és a kommonizmus is gyorsabban épülne végre.

Azt mondta akkor az apám az öreg Krecskónak, hogy részéről nincs akadálya, lássuk, mit szól hozzá a vadmeggy.

Volt ott, a telek közepén egy hatalmas meggyfa, mindig az alá tettük a székeket meg az asztalt, ha túlzottan nagy volt a napsütés, mert annak jókora árnyéka volt.

Erős, egészséges volt az a meggyfa, volt is híre a faluban, mondta is a szomszédban a Jakab, az állomásfőnök, hogy ritkaság a meggyfában az ilyen, az ilyen szép nagy és formás, hogy szerencsénk van azzal a fával, és hogy csak az árnyéka is valóságos kincs, különösen nyári napokon.

Aztán jött az öreg Krecskó, és megfaragta a mi szép, formás meggyfánkat, ott, a telek közepén.

Hozott magával mindent, baltát és fűrészt, éles kést és rongyot, meg szép, leveles cseresznyeágakat, és elkezdte fűrészelni a vadmeggyet, a kérgét bevagdosni, és a bevagdosott kis nyílásokba cseresznyeágakat dugdosott, majd ronggyal átkötötte a műtéti hegeket, úgy, hogy a leveles cseresznyeágak úgy álltak ott, a meggyfán, mintha, ahogy az apám mondogatta akkoriban, a jóisten ágyazott volna meg nekik.

Aztán még a törzsén a kérgét is körbevágta az öreg Krecskó a vadmeggynek, azt mondta, hogy ettől a fa megfiatalodik, és jobban befogadja a cseresznyeágakat.

Örült az egész család, csak a szomszéd Jakab mondta, az állomásfőnök, hogy nem tudja, de szerinte ebből még baj lehet.

Mindenesetre az apám, az öreg Krecskó meg a veje áldomást ittak a meggyfából lett cseresznyefára a nyár végén, és pálinkázás közben az öreg nagyon büszkén mondogatta, hogy megint valami olyat sikerült csinálniuk, ami nemcsak nekünk jó, de a népgazdaságban is bőségesen fogják hasznosítani.

Aztán az ősszel, októberben telefonált a szomszéd Jakab, az állomásfőnök, hogy szerinte nincs minden rendben a meggyfával, nagyon korán hullottak le az idén a levelei.

Tavasszal a meggyfa fele ki sem rügyezett, nyár végére pedig ott állt a fa szárazon, betegen, szomorúan.

Nyilván beteg volt az a fa, mondta az öreg Krecskó, és megvonta a vállát, amikor az apám elment hozzá panaszkodni, ezért halt meg, Lacikám. Azzal, hogy mi beoltottuk cseresznyével, azzal bajt nem csinálhattunk annak a fának. Beteg volt az a fa, Lacikám, vagy talán nem is egyszerűen beteg. Az is lehet, hogy megmérgezték azt a fát, halkította le a hangját az öreg Krecskó, és gyanakodva a szomszéd Jakab kertje felé sandított. Sohasem lehessen tudni, Lacikám, mindig résen kell lennünk, mert tudod, Lacikám, tudod, a legnehezebb a belső elhárítás. Az ellenséges ügynökök köztünk vannak, Lacikám, ezt ne felejtsd el soha, és ott pusztítanak, ahol csak tehetik.

Végül a szomszéd Jakabot, az állomásfőnököt kérte meg az apám, segítsen a kiszáradt meggyfát kivágni és felaprítani.

Az öreg Krecskóval, a partizánvezérrel így romlott meg végképp a kapcsolatunk.

(regényrészlet).

vissza a lap tetejére